Beszélgetés egy riport kapcsán az indulásról a kezdetekről

-Hogy mi volt előbb: a rajzolás vagy a mézeskalács szeretete?

- Természetesen a rajzolás, ceruzát, zsírkrétát hamarabb fogtam a kezembe, mint sütőlemezt és tésztát. A tanítóim már óvodás koromban felfigyeltek a rajzaim kidolgozottságára és nagyon sokat biztattak - az akkori óvó nénimmel egyébként mindmáig jó kapcsolatot ápolok. Majd jött az általános iskola, ahol nagyon jó tanáraim voltak, versenyekre invitáltak, amelyeket kisebb-nagyobb siker követett. A rajztanárom az órákon gyakran hangoztatta is: "az alma nem esik messze a fájától" - bár én ezt sokáig nem értettem -, illetve hogy legalább nekem grafikus pályára kellene mennem. Szüleim és a testvéreik is abban az iskolában tanultak ugyanis, javarészt ugyanazok a tanáraink voltak, és több családtagomnak volt önálló kiállítása rajzokból, festményekből, amit autodidakta módon tanultak az évek során. Édesanyám esküvői ruhákat tervez és varr, de van közöttünk 3D festő, illetve porcelán festő is. Így már érthető az alma és a fa teória. De visszatérve rám, a továbbtanulásnál, megfogadva a tanácsot, művészeti iskolába jelentkeztem, ahova fel is vettek, ám végül másik iskolát, egy teljesen másik pályát választottam.

 Végül is mennyire volt tervben, hogy egyszer mézeskalács készítéssel, kézműves tevékenységgel foglalkozzak?

- Tervben sokáig nem volt, de valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy vissza-visszatértem az alkotói tevékenységhez. Sütni már tizenévesen tudtam, persze akkor még a sütemények és torták világa varázsolt el. A nagy lépés az életemben azonban az volt, hogy Németországban vállaltam munkát segéd cukrászként. Ezzel kinyílt a világ előttem, rengeteg sütési fortélyt és technikát tanultam. Sajnos idővel haza kellett jönnöm, mert lejárt a munkavállalási engedélyem, ami akkor még kellett a kint tartózkodáshoz. Itthon szintén egy cukrászdában helyezkedtem el, ahol viszont folyamatosan megmondták, mennyi és mekkora lehet egy sütemény, a díszítésben sem adtak szabad kezet. Nem éreztem magaménak, így hamar váltottam, és azóta sem dolgoztam cukrászdában. De belekóstoltam a pék szakmába, ami inkább a férfiak világa, kemény fizikai munka. Sokan viszont a helyi kerékpárboltból ismernek, évekig ott voltam eladó, és ha kellett, bepiszkoltam a kezemet is. Volt, hogy apuka hozta be a gyerkőc kerékpárját, hogy belsőt kéne ragasztani és én csináltam meg, mert a fiúk mást csináltak. Vicces volt. Ott szintén sokat tanultam a főnökömtől. Először is azt, hogy egy vállalkozásban jön-megy a pénz, idő, mire megtanulja ezt az ember.